Gondolatok

Kopik a körmöm.                                           Eltemetett árnyak alatt lépek,
a levegő sűrű, nyom, fullaszt.
A múlt csontjai ropognak alattam,
mindig valami hiányzik,
mindig egy hang csendül túl élesen.
Vérvörös nap süt a betonra,
csak állok, és érzem, hogy mindent átszúr a hiány.
A nevetés csak visszhang a falakon,
és minden kéz, ami elérne,
mintha el se érne.
A testem súlya idegen,
minden mozdulat csúszik, törik,
de mégis előre, mégis mozdulok,
mert valami itt, valami él,
még ha halványan is, de él.